Ígéretemhez híven, beszámolnék azokról a változásokról amik Sergio tavalyi magyarországi tanfolyama, és a Tolték-Mexica technikák első használata óta történtek az életemben….
Bár egyáltalán nem ilyesmire gondoltam, de most már végtelen hálás vagyok amiért így történt! Igazából volt sok apróbb momentum, de csak a két legfontosabbat említeném.
Az egyik tökéletesre, gyönyörűre sikeredett, de erről egy másik bejegyzésben szólnék.
Most inkább arról beszélnék, amit fel sem akartam ismerni, nemhogy elfogadni, de sokkal nagyobb felismerést és tanítást hozott. Mivel igazából magát a „tanítást” szeretném megosztani, a „story” hogy hogyan, milyen formában, ki által jött, igazából lényegtelen.
A lényeg, hogy kértem, megkaptam, és a legkevésbé sem ajándéknak éltem meg. Olyannyira nem, hogy napokig meg is tagadtam, mint a saját teremtésemet. A felismerést, és a tanulságot köszönöm a két „legkedvencebb kivetülésemnek”, mert ugye ha valami fontos, hogy megértsük, olyan valakitől érkezik, akiknek a nézőpontjai fontosak számunkra…
Tanulságok:
1. Kérni csak egyszer kell!!!
Ha összhangban vagyunk a vágyainkkal megérkezik, ha nem vagyunk összhangban és erőltetve „behúzzuk” a legkevésbé sem lesz örömteli amikor megkapjuk!
Ha kérünk, és olyan érzésünk van, hogy a kérést ismételni kell, a vágyunkkal való összhangot erősítsük!
2. A kéréseket nem szabad konkrét helyekkel, tárgyakkal összekötni, CSAK ÉRZÉSEKKEL!!! Azt kell megfogalmazni, hogy, hogy szeretném érezni magam! A többit bízzuk rá az Universumra, neki van rálátása, hogy mi számunkra a legjobb!
3. CSAK magunknak tudunk teremteni!
Ha a vágyunknak több szereplője is van, az összhangot is kérni kell! Amit én megteremtettem,csak számomra volt elfogadható, a többi résztvevő mint kiderült elfogadhatatlannak tartotta…
4. Bármi érkezik is az életünkbe, fogadjuk el a létezését! Ellenállással nem igazán lehet az áramlatokkal együtt könnyedén haladni!
Szóval nagyon, nagyon büszke vagyok magamra,hogy mindezt sikerült meglátni, felismerni. Büszke vagyok, mert olyasmit teremtettem magamnak, ami azonnal mutatta a teremtő erőmet, és a kivételes képességeimet!
KÖSZÖNÖM!
Ometeolt
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: