Ankh Kata Világa

Még 2012 novemberében jutottam el az első Access Bars tanfolyamra, amit Lampert Mária és Kubus Mária tartottak. Igazából azt se nagyon tudtam, hogy mi is ez tulajdonképpen.Emlékszem akkor még valahogy úgy fogalmazgattuk, hogy olyasmi kezelés, mint amit az állatoknál a „suttogók”alkalmaznak. 🙂 

Amikor odaértem, rögtön egy csomó olyan dolog volt ami „nem tetszett”… Az én mértékemhez túl sokan voltunk, aztán kiderült, hogy az „előadás” alatt folyamatosan kezelni, és „kezelődni” fogunk.

Na,mondom tök jó, amúgy is nehezen hallom még hallókészülékkel is ha viszonylag nagy térben vagyunk,hát ha még fekszem is… mindegy, a pontokat megtanulom,meg kapunk kézikönyvet is, aztán majd lesz valami. Természetesen szóltam „Marijának”, hogy ha lehet kicsit hangosabban beszéljen; ezzel ott rögtön ki is alakult köztünk egy azóta is meglévő „plusz” odafigyelés amiért ezúton is hálás vagyok, köszönöm szépen! 🙂

Aztán elindult a tanfolyam… Marija csak beszélt-beszélt,Kubus Mari nagyon kedvesen, és türelmesen megmutogatta a kéztartásokat. Amikor én kezeltem, abból valamire emlékszem, amikor engem kezeltek többnyire aludtam. 🙂 Illetve ez nem teljesen igaz,mert  akkor még úgy éreztem, hogy értem is a szavakat, de 1 mukkot nem tudtam volna visszaidézni. Ellenben már akkor is éreztem, hogy ez valami nagyon jó,nagyon kikapcsolós, nagyon puha,és megnyugtató. Tehát a tanfolyam számomra úgy ért véget, hogy maga a kezelés kell nekem,és pont!

Igenám, de közben az is számtalanszor elhangzott, hogy van az Access-nek egy „filozófiája” ami arról szól, hogy mindig kérdezzünk,és éljünk kérdésekben,mert az sokkal több lehetőséget fog felhozni, és megváltozik az életünk…

Mi van????

Jó oké kérdezek és aztán? Hallgatózok bele a nagy semmibe, és várom a választ? Vagy mi?

Bevallom a tanfolyam után még jó pár hónapig csak az zakatolt a fejemben,hogy „nemértem, nemértem,nemértem!!!!” És ha valamit nem értek azzal nem is nagyon tudok mit kezdeni. Úgyhogy az egésszel úgy voltam, hogy tök jó maga a kezelés, de ez se lesz az „én módszerem”.

Persze időnként meg-meg bombáztam Mariját, a hülyeségeimmel, de mindig csak kérdéseket kaptam vissza Tőle, holott én választ akartam.

Aztán egyszer valami csoda folytán volt egy kis ideje, és addig forgatott addig gyúrt amíg végre hajlandó voltam felfogni,hogy szó sincs válaszokról!!!! Hogy pont ez a lényeg, hogy amikor kérdezel, eléd dobják az egész „palettát” amiről Te választasz valamit, ami éppen akkor a legszimpatikusabb.

DE!!!! és itt jön a másik”kurfli” amit szintén sokáig nem akartam beengedni az ajtón; hogy az, hogy választottál valamit, nem azt jelenti, hogy akár 10 másodperc múlva egy újabb kérdéssel nem hívhatod le újra a teljes „menü”-t, és megint választhatsz! Ha akarod ugyanazt amit az előbb, ha épp más tetszik akkor mást!

Hohó! Na ez már valami egész más,mint amiket eddig bárhol mondtak!

Valahol itt kezdetem megérteni azt is, hogy valóban mennyi korlát, mennyi „lenyomat” van bennünk ami miatt egyszerűen nem engedjük meg magunknak, hogy egy könnyed, boldog és örömteli életet élhessünk, hanem mindig csak valami, megmagyarázhatatlan “szabályok” szerint működjünk. Mert ugye, ez jó, az rossz, ez helyes, az helytelen…

Mert nézzük csak meg!

Jön a „menü”,választhatsz. A legtöbben elkezdünk mérlegelni, számolgatni, hogy melyik is lenne a legjobb hosszú távon, ami még nem olyan feltűnő, amiért nem szólnak meg, de azért mégis csak jó nekünk. De miért is???? Talán mert gyerekként sokszor hallottuk, amikor mégiscsak a másik maci, másik zokni,másik gombóc fagyi kellett volna 5 perccel a választás után, hogy: „Sajnálom, ezt választottad, nincs másik, nézd meg a többieket! „

Na itt kezdtem másképp nézni az Access-kezelésekre.

Amikor végre beengedtem, hogy DE MOST VAN MÁSIK!!! Bármikor,amikor csak akarom, mindösszesen csak kérdezni kell, és nyugodtan letojhatom, hogy a „többiek” mit csinálnak!!!! 😀

Ez IGEN kérem, ez ám a szabadság!!!! 🙂

Aztán persze nagy volt a lelkesedés, és egy rövid idő után marhára nem csináltam… 😀

Még most is rengetegszer koppintanak a fejemre,hogy „Kata ez, nem kérdés volt, hanem következtetés! Lennél szíves végre kérdezni????

És persze jött a másik görcs. Jó, de hogyan kell kérdezni??? Láttam mások megosztásaiban, hogy csak úgy dőlnek belőlük a tök jó, „20 fillér potyogtatós” kérdések, nekem meg az alap-kérdéseken kívül nem nagyon van ötletem… Na tessék, ez se megy, ehhez is hülye vagyok, más csak kirázza a kisujjából,én meg állok kukán… Aztán kérdezgettem bosszúsan,hogy na jól van „vazze”, akkor mi más is lehetséges????

Aztán amikor végre kiláttam a sértettségem mögül rájöttem, hogy mi van ha nekem nem is kell kérdéseket kitalálnom, hiszen százával jönnek felém, csak ki kell válogatnom amit használni szeretnék!!!! 😀

Ja, hogy így is lehet? 🙂

Na itt kaptam el valahol a „fonalat”, és itt kezdtem kapizsgálni,hogy mit is jelent az, hogy „megengedni”magamnak, másoknak, sőt a világnak is, hogy az legyen ami.

Na persze azért senki ne higgye, hogy most már aztán hú de minden rendben van körülöttem, de legalább azt már biztosan tudom, hogy ha hajlandó lennék alkalmazni is amiket így elméletben már remekül tudok, pikk-pakk még könnyedebb,és örömtelibb lehetne az életem!

Mert azért, változtam… nagyon sokat változtam, de ha ekkora a “menü” miért ne próbálnék ki minél több lehetőséget! Hiszen azok száma meg végtelen, elleszek vele egy darabig! 😀

Mindenesetre azt bátran kijelenthetem, hogy az Access-Bars kezelés „lebontja a falakat” ami miatt nem engedjük meg a dolgokat, a kérdések pedig minden esetben előhozzák a „menüt”, aztán csak választani kell! És mindig a legkönnyebbet!

Ha kedvet kaptál:

Ankh Torda Kata/facebook

kata627@gmail.com

06-30-200-1569

A történet rém egyszerű!

Mint már említettem kicsi korom óta érdekelt minden ami egyiptomi, de egy nap az jutott eszembe,hogy szívesen hordanék egy ankh keresztet a nyakamban. Akkor még nem voltak mindenféle „woodoo”-boltok, maximum ékszerésszel lehetett volna csináltatni. Szépen lerajzoltam,megterveztem,majd a rajzot eltettem a fiókba, hogy majd egyszer találok valakit aki megcsinálja nekem. Aztán pár évvel később be is szereztem egyet, egy„woodoo”-boltban, amit  elég hosszú ideig hordtam. Ma már ugyan nincs minden nap a nyakamban, és azóta több is van, de valamiért különösen kedves nekem ezt a szimbólum, hiszen azt jelenti ÉLET. Az Ankh Kata nevet akkor kaptam,amikor a facebook-on tagja lettem egy  csoportnak. Mert  van ám egy másik „szerelem” is közösen a párommal, borkóstolók,  rendezvények, ott szerepelek a „rendes” nevemmel (Torda Kata Székács Zsolt) , viszont a Párommal közösen használjuk az oldalt. (Ha netán  a „bor”  téma is érdekel, keresd a „csakazízeert.blogspot.com”-on az Ő írásait)

Életem párja  viszont  nem nagyon volt kíváncsi az „ezo”-s bejegyzésekre, meg a csoport többi tagja is kifejezte igényét, hogy jó lenne, ha egyértelmű lenne, hogy mikor melyikőnk ül a gép mögött…. 🙂

Igenám, de 2 Torda Kata ugyanazokkal az adatokkal nem lehet,és mivel nem szeretek „internetes álcákat” felvenni,  így kellett egy másik név. Kerestem , kerestem, egyik sutább volt mint a másik, de nem foglalkoztam vele, hiszen csak páran voltunk a csoportban és mindenki tudta a „polgári” nevemet is. Itt azonban  szinte senkinek nem volt arcképe kitéve profilképnek, hát én is választottam valami mást. Történetesen egy gyönyörű ankh keresztet tettem ki.

Aztán egyszer csak valaki így szólított meg, hogy „figyelj, Te! Te  Ankh Kata”!

Hoppá,de hiszen ez az én nevem!!!

Tudom,misztikusnak hangzik, de éreztem, hogy valami nagyon ősi dolog szólít ezen a néven. Így nem csoda, hogy egy pillanat alatt beleszerettem,  és azóta is használom  boldogan!

Ma már sokan nem is tudják, hogy a személyimben nem is ez szerepel…. 😉

Legalábbis azt hiszem valahol itt kezdődött….

Történt valamikor a 2000-esévek elején egyik napról a másikra nem tudtam aludni…( tudni kell rólam,hogy elég sokat alszom (ha lehet), és soha nem volt ezzel problémám) Azonban egy őszi naptól fogva  minden éjjel 2,5-3 óra alvás után körben begörcsöltek a borda-közi izmok, és arra ébredtem, h „kis elefánt” ül a mellkasomon, és olyan fájdalmas volt levegőt venni, hogy  úgy éreztem menten megfulladok.  Riadtan felkeltem, próbáltam megnyugodni,és szépen lassan levegőket venni. Körülbelül 20 perc múlva enyhült a szorítás, és újra el tudtam aludni. Bevallom megijedtem, de addigra már megszoktam, hogy olyasmiket produkál időnként a testem amiről más még csak nem is hallott.

Gondoltam elmúlt…

Gondoltam…

Először csak egyszer egy éjjel,aztán menetrend szerint 2,5-3óránként, ahányszor belefért a fekve töltött időbe.  Mikor már több hónapja így ment, elmentem az orvoshoz,bár sejtettem, hogy ez megint olyan lesz amiről még senki sem hallott, sőt el sem fogják  hinni, hiszen ébren nem jelentkeztek a tünetek. Több mint 1 évig próbálták kideríteni,hogy mi is lehet ez,majd a végén azt a tanácsot kaptam, hogy „nézze Kedves szedje ezt az enyhe nyugtatót, a mai világban az úgyis elkel.” Bár kicsi koromtól szerettem volna én is valami „fehér köpenyes” foglalkozást választani, itt döntöttem úgy véglegesen, hogy  orvoshoz akkor megyünk amikor gyógyszer kell, és túl drága recept nélkül, vagy ha varrni, gipszelni,műteni kell, azaz elkerülhetetlen.

Úgy mellékesen ekkor derült ki az is, hogy elég súlyos halláskárosodásom van, majd a gyógyszertől amit adtak rá azóta is 6 hangszínen cseng a fülem, de ez egy másik történet.

Szóval megoldás nem volt, viszont időközben, mivel a mélyalvás fázis több mint 1 éve ismeretlen volt számomra szép lassan úgy néztem ki mint egy zombi, és úgy éreztem magam…

Akkoriban volt egy kozmetikus barátnőm aki állandóan mondogatta, hogy menj el az egyik vendégemhez biztos, hogy tud rajtad segíteni. Na persze, az orvosok nem tudtak, majd valami természetgyógyásznak mondott sarlatán meg ripsz-ropsz megoldja mi?

A „vendég” kineziológus volt, én meg szerintem a módszerhez valaha is a legszkeptikusabban viszonyuló valaki.  Mikor már nagyon untam hallgatni, beadtam a derekam, jó elmegyek, hogy örüljél!!!!

Amikor először beléptem az ajtón, már minden bajom volt.. mi ez a luk, ki ez az élesztőszagú nő, és egyáltalán mit keresek én itt????  Mindegy ha már itt vagyunk, essünk túl rajta, hogy ezt se kelljen már hallgatnom. J

Előre-hátra löködi a kezem, ülj le, állj fel, közben motyorászoik  valamit (azóta már van hallókészülékem ha ilyen helyre megyek  ) beszívom az ábrát kifújom az ábrát… mi ez az egész????

Alig vártam, hogy vége legyen! Aztán amikor végre elhangzott a „mára készen vagyunk” mondat, jött a meglepi: akkor jövő héten ugyanekkor szeretettel várlak… Na ne!!!! Bár akkor anyagilag nem okozott problémát, de nehogy már! Nem én vagyok „hiszékeny Úr”  a Mókamikből!!! De mivel már akkor is remekül ki tudtam állni magamért, hagytam,hogy a kineziológus  beírja a következő időpontot. Majd úgyis valamit kitalálok és lemondom…

Aztán jött a barátnőm: Na mi volt???

Semmi, hülyeség, ugyanolyan szarul vagyok, és útálom, ha baleknak néznek és pénzt akarnak kicsalni mindenféle hókusz-pókusszal…

Aztán eljött a következő hét, és valamiért (meg persze a barátnőm folyamatos duruzsolása miatt, h ez nem 1 alkalmas kezelés stb. stb.)úgy döntöttem, hogy na jó adok még egy esélyt a kineziológiának.

Forgatókönyv ugyanaz, kézlöködés, motyorgás, beszívom az ábrát, kifújom az ábrát, mikor van már vége????

Aztán jött a „mára kész is vagyunk” és én már vettem a  levegőt, hogy „na, nem! elégedj meg ennyi pénzzel és hülyíts mást” amikor Ő szeretettel rám mosolygott,és azt mondta:  örülök, hogy nem adtad fel az első  alkalommal, gyere amikor úgy érzed…

Na basszus,megint ő nyert,megint nem tudtam „jól odamondani”,  de mindegy  a lényeg, hogy én ide többet be nem teszem a lábam!!!!

Azért azt hozzá kell tenni, hogy ekkor már olyan fájdalmaim voltak, hogy komolyan elgondolkodtam rajta, hogy akarok-e így tovább élni egyáltalán….

A „csoda” másnap reggel ért… ugyanis végigaludtam az éjszakát, és azóta se soha többet (kopp-kopp) nem húztak be a bordaközi izmaim. 😀

A történetben direkt nem említettem neveket, bár tény, hogy ez a hölgy is nagyon jól tette a dolgát, a „csoda”  (azóta már tudom) elsősorban annak az érdeme,hogy hajlandó voltam elindulni valami más felé.

Évekig jártam utána hozzá, és végtelenül hálás vagyok Neki is meg a barátnőmnek, is, hogy addig piszkált amíg csak elmentem, de ilyen jellegű hirtelen „drasztikus” változás azóta sem történt velem semmilyen módszer vagy terapeuta hatására. Nem is az volt ezzel az írással a célom, hogy a kineziológiát népszerűsítsem, egyszerűen csak annyit akartam ezzel szemléltetni, hogy a kezdő lökést én ilyen módon kaptam, bármennyire is kapálóztam ellene.

Úgyhogy senki ne aggódjon, ha valakinek el kell indulni, azt így vagy úgy el fogják indítani!

Szegény Universum nagyon fel kellett, hogy kösse a nadrágját, hogy olyat tudjon mutatni amire végre elkezdek odafigyelni, és elindulok  egy boldogabb lét felé!

Hozzá kell tenni, bár én akkor nagyon vidámnak és kedvesnek gondoltam magam, de most visszanézve bevallom hősiesen, hogy panaszkodós, állandóan valamin puffogós, és olyan valaki voltam aki mindig mindenben talált valamit amin aztán napokig lehetett morogni…  (ha netán megfeledkezem magamról még ma is előfordul, de igyekszem magam gyorsan nyakon csípni! )

Ma már egy olyan módszer mellé teszem a voksom ami nagyon gyors, nagyon hatékony, és még nálam is működik…   (Bővebben: Access-kezelések)

Ha szeretnéd, hogy az életed megváltozzon, könnyeddé örömtelivé, és ragyógóvá váljon, ne tétovázz!

Nincs rossz döntés és nincs rossz lépés, öveket bekapcsolni, kilövés indul!